2008. augusztus 13., szerda

Ennek a nyárnak is mindjárt vége

Tegnap végérvényesen tudomásul kellett vennem, hogy hamarosan kezdődik az iskola és az óvoda. A fiamnak tegnap volt az ebédbefizetés az iskolában, és jövő héten már a tankönyveket is meg kell venni. Néhány dolog kivételével már mindent beszereztünk, amire Bencének szüksége lesz a harmadik osztályban, vagy legalább is most ezt gondolom. Mivel minden évben derül ki még valami. Biztos, hogy lemarad a listáról ez-az.
A nagyobb bevásárló helyeken általában mindent vagy inkább sok mindent meg lehet kapni, de érdemes körülnézni, mert a választék és ár is nagyon különböző.
Néhány dolog amit nálam is meg tudsz vásárolni. Nem kell utánajárnod, csak rákattinthatsz és megrendelheted.
Focizni imádó fiúknak ajánlom a focilabdás hátizsákot.
A fiúk másik kedvence Spongyabob. A spongyabobos hátizsák pedig úszócuccnak, edzőruhának vagy tornaruhának tökéletes, mivel kisebb méretű, mint egy iskolatáska.
Ezeken kívül kínálatomban találsz még grafitceruzát, illatos és nem illatos radírokat.
A tanszerek mellett a fiam ruhás szekrényét is átnéztem, és rádöbbentem, hogy úgy nő, mint a gomba. Megint a fél ruhatárát kinőtte. Az iskolába bőven van szükség ruhára. A legfontosabb, hogy ezek a ruhák kényelmesek legyenek, és persze divatosak is.
Oldalamon válogathatsz márkás, és márka nélküli lány és fiú ruhák között egészen 164-es méretig. Fiúknak kínálok: pólókat, ingeket, hosszú ujjú felsőket, nadrágokat, pulóvereket, lányoknak felsőket, szoknyákat, nadrágokat, blúzokat stb.

0 megjegyzés: